Egy felmondás után, attól függetlenül, hogy határidőn belül vagy azonnali hatállyal történt-e, igényelheti túlóráinak elismerését-, azt hogy milyen módon, általában a munkaszerződése tartalmazza. Itt megtudhatja, hogy mire kell figyelnie, ha felmondás esetén ki szeretné fizettetni túlóráit.

Kifizettethetem a túlóimat?

Ha megtörtént egy munkahelyi felmondás, attól függetlenül, hogy a munkaadó vagy a munkavállaló kezdeményezéséből történt-e, a szerződésben szereplő túlóra szabályozás lép érvénybe. A munkaadó meghatározhatja, hogy a teljesített túlórákat felmondás esetén rögtön kifizeti-e vagy a munkavállalónak ezeket szabadságként írja fel, és az a munkaviszony megszűnése után korábban elhagyhatja munkahelyét. Ebben az esetben a túlórákat plusz szabadnapként lehet kezelni. Az a lehetőség, hogy a munkahelyet korábban el lehet hagyni, csak akkor érvényes, ha a felmondás határidőn belül történik. Azonnali hatállyal történő felmondás esetén ez a lehetőség természetesen nem áll fenn. Amennyiben a munkaszerződés nem írja elő a túlórák szabályozását, a munkavállalónak meg kell egyeznie a munkaadójával.

Ahhoz, hogy ki tudja fizettetni túlóráit, mindenképpen szüksége lesz a teljesített túlóráiról szóló bizonyítékra. A túlórák érvényesíttetése kapcsán felmerült panaszok gyakran azért nem kerülnek meghallgatásra, mert nincs megfelelő bizonyíték arról, hogy a túlórákat a munkaadó rendelte-e el, vagy legalább jóvá lettek-e hagyva. Ezért mindenképpen figyeljen arra, hogy a teljesített túlóráit egy munkaidőszámlára vagy valami hasonló dokumentumra jegyezze fel. Ugyanis csak így tudja majd túlóráit kifizettetni.

Amennyiben erre semmilyen szabály nem volt előírva a szerződésben, a munkaadó a túlórákat a szabályos órabér összegével fizeti ki.

Mire kell figyelnem?

Felmondás vagy a munkaviszonyt megszüntető szerződés megkötése esetén a távozni készülő munkavállaló gyakran kiegyenlítési elismervényt kap kézbe. Ezzel minden olyan követelése, amely a munkaviszonya ideje alatt merült fel, elrendezettnek számít, a túlórák is!

Ezért óvatosságra van szükség ezekkel az elismervényekkel kapcsolatban. Ha ezeket aláírja, jogilag lemond minden olyan követeléséről, amelyek a túlóráival kapcsolatban adódtak. Ezután nem tudja már azokat kifizettetni vagy szabadnapként érvényesíttetni.

Túlórák felmondás esetén: tanácsadás egy ügyvéd által

Van még kérdése a túlórák érvényesíttetésével kapcsolatban? Az ERGO Versicherung önálló partnerügyvédjei a rendelkezésére állnak telefonon vagy e-mailben. A legtöbb kérdést pillanatokon belül megválaszolják telefonon.

Ehhez a szolgáltatáshoz szüksége lesz az ERGO biztosítónál kötött jogvédelmi biztosításra. Már havi 7,50 euróért biztonságot kínálunk Önnek.

Személyes járulékainak összegét itt számíthatja ki a legegyszerűbben:

Biztosítások

Kalkulátorok

Service

Menü