Minden európai országnak megvan a maga közlekedési törvénykezése. Ezért jobb, ha az ember védelem alatt áll, ha külföldre utazik. Bizonyosodjon meg róla, hogy magával viszi az elsősegélydobozt, a láthatósági mellényt, az elakadásjelző háromszöget, egy európai balesetjelentést és a zöld kártyáját. A tájékoztatónkból megtudhatja, hogy mi a teendő egy külföldön történt baleset esetén, és mire kell figyelnie a kárelhárítás során, ráadásul még több tippel szolgálunk az Ön számára.

Ellenőrzési lista kiutazás előtt

Ha megvan már a célország, elkezdődik a visszaszámlálás az utazás megkezdésének időpontjáig. Ilyenkor ajánlott időben elkezdenie az autó ellenőrzését, hogy ne az utolsó percben kapkodjon. Elutazás előtt a következőket mindenképp el kell intéznie:

Baleset történt: most mi lesz?

Ha külföldön balesetet szenved, fontos, hogy őrizze meg nyugalmát és megfontoltan cselekedjen, majd kezdje el a baleset helyszínének megjelölését. Ide tartozik a figyelmeztető berendezés bekapcsolása, a láthatósági mellény felöltése és az elakadásjelző háromszög elhelyezése 100 méterrel a baleset helyszínétől. Amennyiben súlyos sérülések vannak, azonnal értesítse a mentőszolgálatot, és kezdje el az elsősegélynyújtást.

Németországban a mentőszolgálat és tűzoltóság hívószáma 112, a rendőrségé pedig 110. Ezek a hívószámok eltérőek az egyes európai országokban, ezért összegyűjtöttük az adott országok segélykérő hívás telefonszámait. Ugyancsak itt megtalálja a németországi tartományi képviseletek hívószámát, hogy az itteni kapcsolattartókat is hívni tudja.

Fontos európai segélykérő hívószámok

Európai balesetjelentés

Ökölszabály: Európában mindenhol boldogul a 112-es hívószámmal. Ezt a számot SIM kártya és körzetszám nélkül is hívhatja. Használja az öt w betűvel kezdődő kérdést, ha a mentőszolgálatot vagy a rendőrséget hívja:

  1. Hol történt a baleset (Wo ist es passiert?)
  2. Mi történt (Was ist passiert?)
  3. Hány személy érintett a balesetben? (Wie viele Personen sind betroffen?)
  4. Mik a sérülések (Welche Arten von Verletzungen liegen vor?)
  5. Várjon a vezérlő állás kérdé (Warten auf Rückfragen der Leitstelle.)

Amennyiben nem erőssége az adott ország nyelve, és nincs lehetőség angolul beszélni, adja át a telefont egy hazai személynek (például a baleset okozójának, a sofőrnek vagy egy tanúnak). Legrosszabb esetben hívjon egy németországi kapcsolattartót, hogy német nyelven kaphasson segítséget. Ha tagja egy német autós klubnak, lehetősége van egy német kapcsolattartóval beszélni.

Fényképek és balesetjelentés készítése

Abban az esetben, ha az autóban nem történt nagy kár, azonnal félrehúzhat a baleset helyszínéről, hogy ne akadályozza a forgalmat. Súlyosabb károk esetén hagyja a járművet ott, ahol a baleset érte, és hagyja a nyomokat érintetlenül. Egy kamerával vagy a mobiltelefonjával készítsen fényképeket különböző szögekből, és dokumentálja az autót ért károkat és annak helyzetét. Ez a lépés azért fontos, hogy a balesetjelentést helyesen tudja kitölteni, és a bevont szakértők a gépjárművet a baleset utáni állapotában vizsgálhassák meg.

Először azonban fordítsa a figyelmét a sebesültek és sokkhatás alá került személyek ellátására, majd ezután foglalkozzon a baleset dokumentációjával. Ide tartozik a gépjármű papírok és biztosítás kölcsönös megvizsgálása. Föltétlenül jegyezze fel a balesetet okozó gépjármű rendszámát, valamint a sofőr, illetve gépjármű tulajdonos nevét és címét (feltéve, ha a kettő nem ugyanaz). Továbbá, jegyezze meg pontosan a baleset helyszínét és idejét, készítsen fényképet a baleset helyszínéről, az abban résztvevő járművekről és a károkról, jegyezze le a tanuk nevét és címét, írja meg a balesetjelentést, és írassa alá minden résztvevővel. Végül, hívja fel a biztosítóját, és tegyen jelentést a balesetről.

Amennyiben az ERGO Versicherung biztosítási szakértőjénél, Kevin Resslernél, kötött biztosítást, magyarul is jelentheti a balesetet a biztosító honlapján.

Biztosítások

Kalkulátorok

Service

Menü